politika

5 érdekes cikk, amit talán nem olvastál – április 16.

Nincs érteme otthagyni az internetet és nagyzolni miatta; gondolatok egy elvált, értéktelenné vált apáról; egy HaHás a megbukott baloldali politikusokról; könyvek és videójátékok viszonya; tankönyvbotrány. Hosszabb szünet után ismét öt érdekes cikk, amit talán nem olvastál.

5érd

The Pointlessness of Unplugging – minek hagyod ott az internetet egy hétvégére, hogy előtte és utána is Facebook-posztolgass a dologról?

Dad – “Those were the good days. I hold onto them as tightly as can. I like those memories of my Dad. I like remembering him as my hero. More often than not, I wish those were the only memories I had of him because the other memories are far from as pleasant.”.

Menjetek már nyugdíjba! – “A baloldal szakértelme nem legendás, hanem legenda.” Kié nem a mai magyar politikában?

Appetite for Risk: At the Intersection of Video Games and Literature – “I played games for the storytelling, to the degree that no one in middle school actually considered me to be completely a “gamer.” I didn’t really care about winning or being good. What interested me were the stories. […] We should be making novels into video games, video games into novels.”

Miről szól a tankönyvbotrány? – arról, hogy primitív, ostoba, szar könyvekből kell tanulniuk majd a közoktatás áldozatainak.

 

Vasárnap a balkanizálódás árnyalatai közül választhatsz csupán – ne tedd!

Sicher, hogy nem fogok elmenni szavazni április hatodikán.

Sok okom van rá. Először is: a jelenlegi brigádból nincs értelme egyikkel sem foglalkozni. Teljesíthet bármennyire jobban Magyarország, a fránya statisztikák szerint azonban távolodunk Európától és a jelenlegi társaságból egyik sem tűnik képesnek arra, hogy ezen módosítson.

A Fidesz ennek a folyamatnak komoly katalizátora volt 2010 és 2014 között. Kőkeményen irtják az ország renoméját Nyugat-Európában, itthon Moszkvához hasonlítgatják Brüsszelt populista shitstormjuk közepén, viszont legalább a markukat tartják, hogy a lehető legtöbb támogatást hívhassák le. Országunk természetesen nem nettó befizető, viszont, ha már itt tartunk, a hét hazai régióból 4 az utolsó húszban szerepel az Unióban az Eurostat tanulmánya alapján.

A magánnyugdíjpénztári pénzeket sikeresen beöntötték egy fekete lyukba, hogy legalább ennyivel rosszabbul nézzenek ki a hosszú távú kilátásaink is. Nem valami européer társaság. A balkanizálódás narancssárga árnyalata tele lesz közgépekkel, sikernek kommunikált nullákkal és a jövő felélésével nyert érzéstelenítéssel enyhített lecsúszással.

Na persze a baloldali brigád sem sokkal biztatóbb, elvégre a régi jó szupercsapattal próbálnak változást és megújulást hirdetni. Őszintén nem látom, mi változott, a pofátlan és megalapozatlan ígéretek mindenképpen a régiek. Nem fogjuk megtudni, milyen lenne a balkanizálódás vörös árnyalata 2014 és 2018 között, de a korábbiakból tanulva valószínűleg tele lenne marakodással, az elmúlt négy évhez képest bénácskább lopásokkal, veresjánosi szintű inkompetenciával és egyéb finomságokkal. Nein, danke.

Azt pláne nem várom, hogy az EU-zászlót égető képviselőkkel súlyosbított Jobbik segítené elő a balkanizálódásunk megállítását. Fiatalosságuk ide vagy oda, nem vagyok odáig tőlük. Vona egy törtető politikus, aki csak dobbantónak akarja használni a szélsőségességet és most igyekszik lekaparni az ugráskor talpára ragadt kutyaszart. Elvtelen, ergo nem szeretném látni, mit csinálna kormányon. A balkanizálódás árpádsávos árnyalata valószínűleg még a narancssárgánál is több mellveregetést és még kevesebb álsikert tudna felmutatni.

LMP? Ugyan, kérlek, soha nem fognak a hatalom közelébe jutni. Talán jobb is így. A törpepártokról és a kamupártokról szintén nincs értelme ebben a kontextusban nyilatkozni.

***

Ha ez nem keseríti el az embert eléggé, esetleg valamelyik szekértábor szerves tagja és vallásos kötelességének érzi a vasárnapi fülke-kanosszát, akkor itt van pár másik gondolat.

– A jelenlegi választási rendszer alapvetően rossz. Egyszerű közgazdasági racionalitást nézve nincs értelme tájékozódni a politikáról: ugyanannyit ér a szavazatom, mint azé, aki kizárólag a rezsicsökkentés miatt szavaz a Fideszre vagy csak a tizenharmadik havi nyugdíj miatt az MSZP-re. De hát ilyen ez a világ, mindenki egyenlő, nem igaz? Nem.

– Ha minden ember szavazata egyenlő, akkor mégis miért van az, hogy ötször jobban járok, ha némi agitációval öt embert meggyőzök, hogy az én jelöltem mellett szavazzon, mint azzal, ha én magam elmegyek szavazni? Ha ez az írás nagyobb körhöz jut el és akár csak ketten úgy döntenek miatta, hogy nem mennek el szavazni, 100%-kal nagyobb ráhatásom volt a választási folyamatra, mint egyébként lett volna. Tény, ez a hatás így is elhanyagolható…

– …de mi van azokkal, akiknek újságuk van? Akik kaját osztanak és buszoztatnak? Akik átírhatják a kampánytörvényeket? Egyetlen szavazat semmit sem számít és nagyjából bármilyen politikai cselekedettel nagyobb hatással van az ember a szavazás végkimenetelére, mint azzal, ha szavaz.

– Különben is, egészen addig nem érzem elvárhatónak a szavazáson való részvételt, amíg nincs a szavazólapon érvényes szavazatnak számító „a fentiek közül egyik sem” rubrika, mint ahogy ez már jobb országokban felmerült. Így a hozzám hasonló helyzetben lévő szavazó csupán legitimizál egy olyan rendszert, amivel egyáltalán nem ért egyet.

– A „képviselőm” persze nem is kell, hogy képviseljen, a szavazatom benyelése után magasan szarhat a fejemre – sokkal fontosabb lesz számára a párt erős embereinek kiszolgálása. Szóval nem veszítek sokat azzal, ha nem az általam favorizált fazon kapta meg a mandátumot. Nem mintha ebből a zsákutcából lenne bármilyen kiút, minden körülmények közt kuss van:

– Ma persze már amúgy sem az az egyetlen „megoldás” a rossz kormányzás engem érő hatásainak elmulasztására, hogy valamelyik ellenzéki pártot emelem „én magam” „a szavazatommal” kormányra, hanem az is teljesen reális opció, hogy egy szerencsésebb országba költözöm. Nem kevesen szavaztak lábbal az elmúlt négy évben.

Ki szavazzon tehát? Azok, akik 1) képtelenek ennél hatékonyabb módszert találni arra, hogy saját élethelyzetükön és körülményeiken javítsanak 2) képtelenek ennél hatékonyabb módszert találni arra, hogy saját közösségükre és politikai folyamataira hassanak.

Nagyon sajnálom mindkét csoportot.

 

5 érdekes cikk, amit talán nem olvastál – április 4.

George Bush festeni próbál, nem sok sikerrel; Frank Underwood a magyar politikában; érdekes tanulmány az oxitocinról és a hazugságról; kamuhír egy síró amerikai kongresszusi tagról; 600 ezres laptopok a képviselőinknek. Öt érdekes cikk, tegnapról, amit talán nem olvastál.

5érd

George W. Bush Has New Paintings Of 24 World Leaders, Including This Haunting One Of Vladimir Putin – nagyjából olyan jól fest, mint amilyen elnök volt.

Új jelöltek tűntek fel – ha elmennék holnap szavazni, simán Andervud Ferencre tenném a voksomat.

The Heinlein Hormone – “Turns out oxytocin makes you lie— but only if the lie benefits others. Not if it only benefits you yourself.”

“I Don’t Want to Live in a World Where Seven Million People Get Affordable Health Care” – amolyan egyszemélyes amcsi Hírcsárda mókás írása az Obamacare-ről.

Nettó 600 ezres laptopot kapnak a képviselők – nagyon mókás, mert még a legdrágább/legjobb, erőműjellegű Alienware laptopokat nézve “csak” 2000 dollárért nagyjából olyan jó gépet találok, mint az én asztalim.

 

5 érdekes cikk, amit talán nem olvastál – április 3.

Interjú a visszavágásra készülő volt sakkvilágbajnokkal; véleménycikk a vagyonnyilatkozatokról; a valaha volt legjobb infografika; Chikán a magyar versenyképesség hiányáról; a baloldali politikusok szalmaszálakba kapaszkodása. Öt érdekes cikk, amit talán nem olvastál.

5érd

“This result for me is a bit like oxygen” – Viswanathan Anand nagyon hosszú ideig ült a sakkvilágbajnoki trónon, tavaly azonban a már-már fischeri zsenialitással és kifárasztásra épülő játékával az ifjú Magnus Carlsen letaszította onnan. Szinte mindenkit meglepett, de a világbajnokjelölti tornát legidősebb résztvevőként, veretlenül nyerte. Vajon izgalmasabb lesz-e a novemberi visszavágójuk, mint a tavalyi egyoldalú meccs?

Kiderül, hogy hazudott? Viszlát! – naiv, de vicces kis véleménycikk arról, hogy ha az átlagpolgár ennyire megszívja a hivatalos iratok elcseszését, a politikusoknak is szívniuk kellene egy elrontott vagyonnyilatkozat miatt. Jó gondolat, csak nem Abszurdisztánba való.

The Greatest Ever Infographic – néha tenni fogok pár kivételt, és cikk helyett YouTube-videókat is szerepeltetni fogok: ez egy 1862-es(!!!) infografika Napóleon orosz hadjáratáról. És nem is rossz.

“Minden egyes órában lemaradunk Nyugat-Európától” – “Magyarországon az értékrend ugyanakkor egy nemzetközi felmérés szerint Bulgária és Moldávia mellett helyezkedik el, az emberek befelé fordulóak, nem vesznek részt a közügyekben.”

Öt ok, amiért a baloldal nem hisz a felméréseknek – legalább még az Index is megmosolyogja őket.

 

Bigott vagy, ha egyetértesz egy bigottal?

gop-primary-debate-2012

Az internet bugyraiban járkálva egy különös videósorozatra találtam nemrég, amin meglehetősen jól szórakoztam. Talán nem kellett volna.

Tumblrisms a sorozat neve. Nem vagyok a Tumblr nagy ismerője, ugyanis soha nem voltam híve a normális kommentmező-mentes, rövid kis semmiségekkel és viccesnek szánt animgifekkel telerakott cuccoknak: én a manapság egyre jobban leszart médiafogyasztó vagyok, akinek jobban csorog a nyála egy baromi hosszú, jól megírt tudósítástól, mint egy „10 dolog, amit biztosan nem tudtál anyád hálószobatitkairól” című képgaléria. Egy szó mint száz, az ezzel a szférával kapcsolatos impulzusaim jelentős százaléka ebből a sorozatból származik.

Remekül szórakozom ezeken a videókon. Alapvetően tényleg úgy tűnik számomra, hogy az itt bemutatott koncepciók, mint a „thin privilege” meg az „ableism”, a „headmates” meg a tudom is én, micsoda egy csöppet túlterjengett politikai korrektség valahol nagyon vicces manifesztációja. Állítólag olyan példák is vannak, hogy valakik merő viccből kitaláltak egy ilyet social justice koncepciót, és egy csomóan magukévá tették. Nem tudom, szerencsére nincs túl sok tapasztalatom erről a szubkultúráról.

A különös az egészben viszont az, hogy miközben a legfőbb példákkal kapcsolatos álláspontjával aránylag egyet is értek és tényleg remekül szórakozom a különös hülyeségeken, amikkel a jelek szerint sokan előszeretettel telepakolják a Tumblr-t, viszont közben meg mond egy csomó olyan faszságot, ami szerintem ósdi bigottság.

Távol álljon tőlem, hogy állandóan csak videójátékos példákat hozzak, de ez az, ami most hirtelen rémlik is: emberkénk hosszasan panaszkodik egy ponton arról, hogy régen mennyire szórakoztató agyatlanságok voltak a videójátékok, ma meg már minden olyan rohadtul komolyan van véve és ki is ölik belőle mindazt, ami szórakoztató – az olyan faszságok, mint a Rock Paper Shotgun feministái és ilyenek.

Hé, én előszeretettel olvasom a Rock Paper Shotgunt és velük együtt akadok ki, amikor például egy nőnemű játékfejlesztőt a neme miatt pécézik ki. A feminizmusnál pedig közben kevés dolog áll távolabb tőlem.

Az ismeretségi körömben is akadnak olyanok, akiknek a politikai álláspontja vagy bizonyos társadalmi kérdésekben alkotott véleménye elkeserítő számomra, velük azonban nem szoktam részlegesen egyetérteni. Vajon hol a határ, ahol én is ostoba bigott leszek, mint ez az ember, akinek a videóin alapvetően azért elég jól szórakozom, addig, amíg nem beszél túl sokat? És melyik oldalán vagyok-vagyunk?

Bónusz: I used to believe I had the right to be a bigot. But reason prevailed

5 érdekes cikk, amit talán nem olvastál – április 2.

Közgazdászok a várható új Orbán-kormány gazdasági intézkedéseiről; részletes instrukciók és statisztikák a borravaló-osztással kapcsolatban; brit politikusok vitája az Európai Unióról; elmélkedések a mikrotranzakciókról; Rogán Attila és Simon Gábor összehasonlítása. Ismét öt érdekes cikk, amit talán nem olvastál.

5érd

Sok jót a harmadik Orbán-kormánytól sem lehet várni – igencsak spekulatív egy cikk, de egyébként feszeget érdekes gondolatokat, már ami a választások utáni gazdaságpolitikát illeti. A HVG kérdezett egy halom közgazdászt a témában. Érdemes megfigyelni, hogy nagyjából egy pillanatra sem említik meg, hogy akár a baloldal is megnyerheti a választásokat, sőt, van, aki külön el is hessegeti ezt az opciót.

Everything You Don’t Know About Tipping – a cím magáért beszél, s bár tény, hogy elsősorban amerikai állapotokra vonatkozik a dolog, mégis érdekes olvasmánynak találtam (nem kis részben azért, mert a Wait But Why szokásosan magas infotainment-színvonalát hozta az írás).

Farage v Clegg – the debate for Europe – az Egyesült Királyságban már régóta terítéken van az EU-ból való kilépés gondolata (amivel egyébként érdekes párhuzam a skót függetlenedési kérdés), ezzel kapcsolatban folytatott vitát két jelentősebb politikus, egyikük a UKIP (UK Independence Party) vezetője. Nem tetszik az európai dezintegráció lassan erjedő folyamata, mert bármennyi gond is van a jelenlegi EU-val, a szükséges irány szerintem semmiképpen sem ez: ennek kifejtése viszont nagyobb terjedelmet érdemel.

A Case For Micropayments – Fizetnél monjuk két centet egy újságcikkért?

Rogánból ezért nem lesz soha Simon Gábor – Selmeczi “hüjeliba” Gabriella szerint a kettő azért nem egy kategória, mert “csak”: itt egy kicsit értelmesebb diskurzus a témáról. Szókimondó egy blog, de ettől még én speciel szeretem.